Elfelejtett jelszó

Tippek, ha tartós fogyásra vágyunk

A fogyókúra önmagában nem elegendő az egészséges testsúly fenntartásához. Az okos döntések, apró de hatásos változtatások hosszú távú sikert hozhatnak. Íme, néhány ötlet a mindennapok átszabására.

 
 


Mindig legyen időnk az étkezésre

Ha ráérősen eszünk, kevesebb fogy.

Forrás: sxc.hu

A túl gyors tempó gátolja a telítettség érzésének kialakulását, így a szükségesnél több táplálékot veszünk magunkhoz. Be kell állítani egy stoppert 20 percre, ennyi idő kell egy étkezésre; ez egyike a megfelelő emésztéshez szükséges fontos szokásoknak. A legtöbben spontán szünetet tartanak evés közben, amikor pár percre leteszik az evőeszközt. Ezt a pillanatot kell kihasználni, és befejezni az étkezést. A szervezet mindig pontosan jelzi, mikor lakott jól.

Ha egyféle zöldség helyett három is tarkállik a vacsoraasztalon, észrevétlenül többet eszünk belőle. Többféle választási lehetőség esetén az ember kevesebbet eszik. Más is szól a zöldségek mellett: a sok rost és magas víztartalom hamar eltelít és a tápanyag is több benne. Öntetnek elég a citromlé és néhány fűszer a nehéz, zsíros dresszingek helyett.

Ugyanígy érdemes leveseket is enni. A húsleves segítségével kevesebb kalóriával is jól lehet lakni. Ott van például az olasz zöldségleves vagy a csirkehús-leves. Nagyon jó ezzel kezdeni az étkezést, mert lassítja az evés folyamatát és csökkenti az étvágyat. Nem árt azonban óvakodni a magas zsírtartalmú krémes változatoktól. Kedveljük meg a teljes kiőrlésű gabonákat is: így szintén hamarabb telítődik az ember, javul a koleszterinszint is. Annyi az egész, hogy a fehér helyett a teljes kiőrlésű kenyeret kell leemelni a polcról.

És felejtsük el a szalonnát. Felesleges a két szelet bacon a reggelihez, vagy a déli szendvicsbe. Ez az egyszerű mozdulat száz kalóriát takarít meg, ami egy év alatt 4,5 kg fogyást eredményezhet. Olyasmivel kell helyettesíteni, ami kevésbé energiadús: paradicsomszelet, banán, sült paprika, mustár vagy fűszeres kecskesajt. A zöldséges feltét a húsoshoz képest akár száz kalóriával kevesebbet is jelenthet étkezésenként. A sajt is legyen kevesebb, vagy legalább zsírszegény. Tésztából is sok helyen lehet kérni vékonyat, a szeletekről érdemes leitatni a felesleges zsiradékot .

Hazai koszt

Főzés otthon. Egészségesebb

Forrás: sxc.hu

Hetente ötször kerüljön a tányérra otthon elkészített étel, így elkerülhető a zsírpárnák szaporodása. A Consumer Reports felmérése szerint ez az egyik leggyakoribb szokása a sikeres fogyózóknak. Túl nagy kihívásnak tűnik? Annyi az egész, hogy egy hétre előre meg kell tervezni az étrendet, és annak megfelelően bevásárolni. 

Kisebb tányérból automatikusan kevesebbet eszik mindenki. Tesztek sorozatából derítették ki, hogy nagyobb tányérra többet szednek és többet is esznek belőle az emberek. A kísérlet során senki sem vette észre, hogy ezzel a trükkös módszerrel 200 kalóriával kevesebbet vett magához, ugyanis így sem maradtak éhesek.

A nyugatiakat úgy szoktatták, hogy mindig tömjék degeszre magukat. A japán Okinawa lakói azonban csak 80 százalékosan laknak jól étkezésenként. Még nevet is adtak ennek a természetes fogyókúrás szokásnak: hara hachi bu. Aki 20 százalékkal kevesebbet vesz magának, mint addig, lassan és megfontoltan falatozik, nem fogja hiányolni ezt a mennyiséget.

Trükkök az étteremben

Megfelezhetjük az adagot.

A vendéglátóhelyek rendszeresen hatalmas adagokat szolgálnak fel, de túl lehet járni az eszükön. Az előételt meg lehet osztani egy jó baráttal, sőt, akár önálló fogásként is szerepelhet. Az étel 80 százalékának elfogyasztása után a maradékot azonnal be kell csomagoltatni. Hajléktalanokból sehol sincs hiány, nagylelkű gesztus nekik adni a csomagot. Az étlapon a „grillezett” és a „párolt” szavakat keressük, az „olajban sült”, a „gazdag” és a „szósz” kifejezések nem fogyókúrázóknak valók.

A paradicsomos mártásokban általában kevesebb a kalória és a zsír, mint a tejszínesekben. Ennek ellenére természetesen számít azért az addag mérete is. Egy adag tészta ne legyen nagyobb egy teniszlabdánál. Jobb ebből csak fél adagot kérni, ha lehet, és salátával vagy zöldséggel egészíteni ki a menüt.

Nem mindegy, mit iszunk

Zöld tea. Elősegíti a fogyást

Forrás: sxc.hu

A cukros innivalókat érdemes felváltani vízre vagy nullkalóriás üdítőre, így 10 kávéskanállal kevesebb cukor kerül a szervezetbe. Ízesítésnek kiváló a citrom, a menta vagy a fagyasztott eper. Egy tanulmányban azt vizsgálták, mi történik, ha valaki zselés cukorkából vagy cukros üdítőből visz be extra 450 kalóriát. A cukorkaevők önkéntelenül is kevesebb kalóriát vittek be másból, de az üdítős csoport tagjai nem. Ők négy hét alatt híztak egy kilót.

Ha egy eseményen inni kell, az első alkoholos italt kísérje alkoholmentes, alacsony kalóriatartalmú folyadék, például ásványvíz, ne pedig sör vagy bor. Az alkoholban sok a kalória, ráadásul az önkontrollt is befolyásolja, így könnyebben enged az ember a rágcsálnivalók és más ételek csábításának.

A zöld tea közismerten segíti a fogyást és egészséges is. Néhány tanulmány azt állapította meg, hogy átmenetileg növeli a kalóriaégetés mértékét, valószínűleg a katekin nevű anyag révén. Az antioxidánsok miatt az immunrendszernek is jó, de a koffeintartalmára azért nem árt odafigyelni.

Elegendő alvás, kisebb nadrág

Egy órával több alvás egy év alatt 6 kilóval kevesebbet is jelenthetne a Michigani Egyetem kutatói szerint. Ha a céltalan tevékenységeket és a meggondolatlan nassolást inkább az alvás váltja fel, akár 6 százalékkal is csökkentheti a kalóriabevitelt. Az eredmények egyénenként eltérnek, de az alvás másként is segíthet. Aki nem alszik eleget, az ugyanis sokkal éhesebb lesz a kelleténél.

Érdemes kiakasztani egy régi kedvenc ruhát, szoknyát, vagy farmert egy jól látható helyre. Ez az emlékeztető arra, hogy miért is küzdünk. Olyat kell választani, ami csak kicsit szűk, hogy az eredményt viszonylag rövid időn belül el lehessen érni.

Száz kalóriával többet elégetni

Napi száz kalóriát kell elégetni.

Forrás: sxc.hu

Évente 15 kiló is leadható csak azzal, ha naponta 100 kalóriával többet égetünk el. Az alábbi könnyű mozgásformák közül legalább háromszor egy héten ki kell választani az egyiket, de lehet akár minden nap is: 1,5 km séta (körülbelül 20 perc); kertészkedés egy órán át, vagy kaszálás 20 percig; takarítás 30 percig; lift és felvonó helyett ott a lépcső, illetve reggel vagy este 15 perc laza torna.

A jógázók általában karcsúbbak, mint azok, akik nem végeznek hasonló testmozgást, derült ki a Journal of the American Dietetic Association egyik cikkéből. Mi lehet az összefüggés? A mozgáson kívül a jógázók az étkezésre is jobban odafigyelnek. A kutatók szerint a jóga önuralomra nevel, ami a táplálkozásban is megnyilvánul.




Aj�nlom a Gurura
A HÉT KÉRDÉSE

Lehetnek-e előjelei egy gyilkosságnak?