Elfelejtett jelszó

Szén-monoxid–mérgezés

Egy bojler is okozhat tragédiát

Szén-monoxid–mérgezéssel szállítottak kórházba egy 22 éves Zsombói lányt szombaton, már jobban van. Az ilyen esetek megelőzéséről, a mérgezés okairól, és az otthoni segítségnyújtásról kérdeztük Győrfi Pált, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjét.

 
 


„A mérgezés súlyosságát a töménység (vagy koncentráció), és az égési térben eltöltött idő szorzata határozza meg" - mondta el Győrfi Pál, hozzátéve: a kisebb koncentrációjú gáz hosszú ideig való belélegzése, éppen olyan súlyos következményekkel járhat, mint nagyobb mennyiségű mérgező gáz belélegzése rövid idő alatt. Jó példa erre a nemrég megnyílt Allee bevásárlóközpont dolgozóinak rosszulléte, akik hosszabb idő alatt belélegzett kis koncentrációjú gáz hatására lettek rosszul. Ha enyhébb mérgezésről van szó, szédülést, hányingert vagy fejfájást észlelhetünk; ilyenkor mindenképpen menjünk ki a szabad levegőre, ugyanis a tünetek enyhülnek, és meg is szűnnek a friss levegő hatására. Ha eszméletlenül találunk valakit egy lakásban, azonnal vigyük ki a levegőre, és szelőztessünk a helyiségben. Természetesen a mentőket azonnal értesíteni kell. 

A súlyos szén-monoxid-mérgezés akár halálos kimenetelű is lehet, ezért nagyon fontos a fűtőberendezések szakszerű, és időszakos karbantartása. Sokan nem figyelnek oda a lakásban található bojlerek, illetve kémények megfelelő karbantartására. A kémények eldugulása, vagy a rosszul működő bojlerek nagyobb eséllyel okozhatnak mérgezést,; a rosszul működő fűtőberendezések lehetővé teszik a tökéletlen égést az égéstérben, és máris fennáll a mérgezés kockázata. Emellett viharos, szeles idő is lehet a baj okozója: ilyenkor a távozó szén-monoxid az erős szél hatására visszajuthat a lakásba.

A baj elkerülhető, ugyanis egyre népszerűbbek a különféle riasztók; ezek olyan jelzőkészülékek, amelyek akkor lépnek működésbe, ha a szén-monoxid veszélyes koncentrációban jelenik meg a levegőben. Mindenképpen a drágább, és egyúttal jobb készülékek megvételét ajánlja az OMSZ szóvivője, és a legtöbb szakértő is. Emellett nagyon fontos - tanácsolja Győrfi - a fűtésberendezések és kémények Időszakos karbantartása is, amit szakemberekkel végeztessünk el.






Aj�nlom a Gurura
A HÉT KÉRDÉSE

Ön miért tette le a cigarettát?