Elfelejtett jelszó

Enyhe szigor

Őszi tisztítókúra szőlővel

A bőséges táplálkozás, a stresszes, mozgásszegény életmód indokolttá teszi, hogy időnként beiktassunk egy-egy pihenő időszakot az életünkbe, s ez alatt tehermentesítsük szervezetünket a felgyülemlett salakanyagoktól. Egy-egy őszi tisztítókúrához nem is választhatnánk alkalmasabb gyümölcsöt, mint a szőlőt.

 
 


A szőlő a benne található vitaminoknak, ásványi anyagoknak és a víznek köszönhetően elsősorban a bőrre, a vesére, a májra és a bélrendszerre fejti ki hatását. Léteznek egyhetes vagy három-ötnapos szőlőkúrák, amelyek során naponta 2-3 kilogramm szőlő és legalább 2,5 liter folyadék (víz, szénsavmentes ásványvíz, forrásvíz, gyógyteák) elfogyasztása javasolt. A napi mennyiséget osszuk el legalább hat egyenlő részre. Fontos, hogy a szőlőmagokat is alaposan rágjuk szét, hogy a bennük lévő értékes anyagok is felszívódhassanak, és a héj, sőt a magok is segítik az emésztést és a bélfalak tisztítását.

A szőlő és a víz alaposan átmossa, felfrissíti a szervezetet, amely kezdetben kellemetlen tünetekkel (fejfájás, émelygés) járhat, de ezután energikusabbnak érezzük magunkat. Aki nem tud vagy nem akar több napon keresztül szigorú szőlőkúrát végezni, már azzal is segíti szervezete méregtelenítését, ha a szőlő és a nagy mennyiségű cukormentes folyadék mellé csak gabonaféléket (barnakenyér, teljes kiőrlésű pékáru, natúr müzli, barnarizs), esetleg néhány szem diót, mandulát fogyaszt. Akinek ez a megszorítást is szigorúnak tűnik, heti egy-két szőlőnap beiktatásával is felfrissítheti a szervezetét. Természetesen ilyenkor is kötelező a nagy mennyiségű folyadék, emellett étkezésenként egy fél korpás vagy rozsos kifli/zsemle, fél szelet barnakenyér ilyenkor is fogyasztható.

Mint minden tisztítókúrát, a szőlődiétát is csak egészséges ember végezheti. Gyermekek, várandós és szoptató anyák, reflux-, gyomor- és bélbetegek, valamint cukorbetegek számára tilos. Egyéb krónikus betegség esetén a diéta megkezdése előtt orvosi konzultáció szükséges.

A kúrára könnyű ételek és elegendő mennyiségű folyadék fogyasztásával hangolódjunk rá, már a megelőző napokban is kerüljük a kávét és a cukrozott üdítő- és alkoholos italokat. A kúra után a visszatáplálás is fokozatosan történjen: almával, zöldséglével, főtt zöldségekkel, ezt követik a gabonafélék, legvégül következhetnek az állati fehérjék (halak, húsok, tej és tejtermékek, tojás). 






Aj�nlom a Gurura
A HÉT KÉRDÉSE

Ön miért tette le a cigarettát?