Elfelejtett jelszó

A shoppingolás egészséges?

A rossz szokásokat nem helyes megerősíteni ugyan, de egy új kutatás eredménye veszélyes üzenettel bír: a vásárlóutcában sétálgatni és kirakatokat nézegetni, vásárlási célzattal, egészséges.

 
 


A brit Brunel Egyetem tanulmánya szerint a vásárlás az agy pozitív gondolkodással és élvezettel összefüggő agyi területek megnövekedett aktivitásával jár. Ez nem jelent meglepetést azok számára, akik ismerik az érzést, mikor megpillantják azt a gyönyörű pár fülbevalót vagy pulóvert, és felszabadul egy adag kedélyjavító endorfin. A kutatás is igazolta, hogy vásárlás közben erőteljesen emelkedhet a kellemes élmények során keletkező dopamin nevű neurotranszmitter
szintje. Az ember jókedvű lesz, ráadásul, ha egy barátjával vásárol, mindehhez társas élmény is kapcsolódik, így együtt pedig erősíti az immunrendszert, az agy is felfrissül.

Természetesen mindez csak azokra érvényes, akik élvezik a vásárlást. Akik nyűgnek tekintik, nem szeretik se a pénzt, se az idejüket pocsékolni erre, azok ne számítsanak az endorfinok kellemes hatására sem. Egy másik tanulmányhoz az MIT, a Carnegie Mellon és a Stanford kutatói önkénteseket vizsgáltak fMRI-géppel, és rögzítették az agy különböző árucikkek fotóira adott válaszát. Ha a résztvevők olyan cikket láttak, amit szerettek volna megvenni, egy jó adag dopamin került be az agy jutalomközpontjába. Azt is meg kell azonban jegyezni, hogy ez az agyi terület felelős a függőség kialakulásáért is, mint például a kényszeres vásárlási mánia esetében is.

 

Forrás: Végel Dániel

A legjobb hír: a kutatók azt is felfedezték, hogy a vásárlás pozitív hatása a kirakatok nézegetése közben is jelentkezhet. Aki tehát szeretne kellemes órákat szerezni magának, de nem akarja lemeríteni a bankszámláját, az hagyja otthon a pénztárcáját, vegye rá egyik barátját, és élvezzék a séta, a beszélgetés és a nézelődés egészségügyi előnyeit.






Aj�nlom a Gurura