Keresztes Zoltán, pszichiáter, pszichoterapeuta

1992-ben szereztem diplomát a POTE általános orvosi karán. Az egyetem elvégzése után rezidensként az azóta megszüntetett OPNI (Lipót) különböző osztályain dolgoztam, és voltam a rezidensképzés oktatási felelőse. Első szakvizsgámat pszichiátriából 1996-ban szereztem. 1995-től a Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs osztályán dolgoztam, az intézmény Nappali Kórház részlegét vezettem 1998-ig, amikor is a Pszichoterápiás Ambulancia akkoriban alakuló belvárosi részlegének lettem a szakmai vezetője, amely tisztséget 2003-ig töltöttem be. 1999 a pszichoterapeuta szakvizsga, 2000 pedig az adjunctusi kinevezés éve.

A klinikum mellett, amelyet 2003 óta kizárólag magánpraxisban gyakorlok, egyetemi kurzusukat tartok (ELTE), klinikai szakpszichológus, pszichiáter rezidens, és pszichoterapeuta képzésekben vagyok oktató. Praxisomban főképp olyasfajta nehéz emberekkel foglalkozom, akik összeférhetetlenségük miatt igen gyakran jelentenek a környezetük számára érzelmi terhet. Nem ritkán a környezet észleli hamarabb a problémát. Ezek az emberek igen gyakran küszködnek önértékelési, párkapcsolati nehézségekkel, és ugyancsak gyakran hajlanak a környezetüket hibáztatni  életük akár saját maguk által okozott gubancaiért. Belső feszültségeiket korlátozottan képesek kezelni, intim környezetük tagjait érzelmileg erősen, akár a végletekig kizsákmányolva igénybe veszik. A látszólag jól berendezett életvitel mellett érzelmileg önállótlanok, éretlenek, labilisak. Kifejezetten gyakori, hogy hosszabb-rövidebb ideig valamilyen szenvedély rabjaivá válnak – a gyógyszer, alkohol, drogfogyasztástól a kóros játékszenvedélyen át az internetfüggőségig sok minden szóba jöhet. Tetteikért nehezen vállalnak felelősséget, többnyire képtelenek cselekedeteik következményeiben gondolkodni. Szeszélyesek, kiszámíthatatlanok, sértődékenyek, mások szempontjaira nem igazán tudnak tekintettel lenni, saját szükségleteik kielégítése mindennél fontosabb. Gondolkodásuk jobbára szögletes, „fekete/fehér”.

Sokszor intenzíven szoronganak, hangulatuk törékeny, hullámzó; olykor akár az evészavar valamely formájától is (bulimia, anorexia, obesitas, binge-eating) szenvednek. Bizonyos lelkiállapotaikban hajlamosak önkárosító magatartásra, önmaguk megsebzésére csakúgy, mint káros anyagok mérgezésig történő fogyasztására. Hatásaiban messzire nyúló gyermekkoruk többnyire hányatott, szeretetlenségben telt, traumatikus élményekkel teli. Összességében őket hívjuk személyiségzavarosoknak. Segíteni rajtuk olyan stabil és professzionálisan szabályozott kapcsolatban lehetséges, amely személyiségük – a hányattatásokkal teli korai éveik által okozott - traumatikus torzulásait korrigálni képes.