Egy, az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hivatala (FDA) által életre hívott tudományos tanácsadó testület felülvizsgálta a vegyi anyag kockázatát megállapító eljárást és azt találták, hogy hibás módszert használtak és nem foglalkoztak számos olyan jelentéssel, amelyek összefüggésbe hozták az anyagot számos súlyos betegséggel, többek között a prosztatarákkal, cukorbetegséggel és szívbetegséggel.
A csomagolásokban és az élelmiszerekben használt vegyi anyagok használatát szabályozó FDA elfogadta a kritikát. „Az FDA egyetért azzal, hogy a vizsgálatok alapján az alacsony dózisú biszfenol-A hatásaival kapcsolatban felmerült kétségek miatt további állatkísérletekre van szükség, amely kimutatja, hogy az alacsony dózisok is változásokat okoznak a fejlődő szervezet agyában, prosztatájában és a serdülő lányoknál.” Néhány tudós az anyag betiltását követeli. „Az a mennyiség, amelynek jelenleg vagyunk kitéve, nem biztonságos” – mondta el Sarah Janssen, a Természeti Erőforrásokat Védő Tanács, egy környezeti támogató csoport szaporodásbiológusa. „Nem szabadna használni őket ételtárolókhoz.”
A biszfenol-A-t fémek szigetelésére használják, valamint műanyag ételtárolókhoz és cumisüvegekhez. Az elmúlt hónapban a JAMA-ban megjelent cikk szerint azoknál, akik vérében magas biszfenol-A koncentrációt mértek, háromszor gyakrabban fordult elő szív-érrendszeri betegség, összehasonlítva azokkal, akiknél alacsony volt a koncentráció.
A Nemzeti Közegészségügyi Intézet (NIH) toxikológusai is megjelentettek egy kutatási anyagot az egyes ételtárolókban, műanyag üvegekben és fogászati tömésekben található vegyi anyag szintjéről. Az NIH eredményei szerint a biszfenol-A káros lehet a fejlődésben lévő agyra és a prosztatára magzati-, illetve újszülöttkorban. Azonban augusztusban az FDA még fenntartotta azt az álláspontját, hogy a jelenleg kimutatható biszfenol-A-szintek biztonságosak, nagy felzúdulást váltva ki ezzel a tudományos közösségben illetve a fogyasztóvédő csoportokban.

2008.10.31. - 12:04 |
Medipress
küldés e-mailben
cikk nyomtatása
betűméret



