Könnyebb lesz elválni

Feleségét és gyerekeit hátrahagyva Finnországban vállalt munkát egy húsz éve házas lengyel férfi. Egy év elteltével úgy döntött, elválik, és mivel a finn házasságjog sokkal gyorsabb és liberálisabb eljárást tesz lehetővé, mint a lengyel, a skandináv ország bíróságához nyújtotta be bontókeresetét. Ott, a minimálisan előírt hat hónapos gondolkodási idő után – a Lengyelországban maradt feleség ellenkezésére fittyet hányva – ki is mondták a válást. Egy másik, két évtizede Münchenben letelepedett olasz házaspár közös megegyezéssel készült elválni. Ám hiába szerették volna, hogy ez német bíróságon történjen, ilyenkor Németországban és Olaszországban is az a szabály, hogy a felek állampolgársága szerinti ország házassági bontójogát kell alkalmazni. Márpedig az olasz jog szerint a válás feltétele annak bizonyítása, hogy a házastársak közötti életközösség legalább három évvel korábban megszűnt, amiről az ő esetükben szó sem volt.

Ilyesféle kacifántos történetekkel illusztrálta az Európai Bizottság (EB), miért kell új uniós rendelettel harmonizálni az eltérő tagállami házasságjogok gyakori ütközésének, szakszóval kollíziójának a feloldását. Becslések szerint az EU 27 tagállamában a 122 millió házasságból 16 millió minősíthető nemzetközinek, ahol eltér a párok állampolgársága, vagy különböző tagállamokban külön élnek, vagy nem abban az országban élnek együtt, amelyiknek az állampolgárai. Ha ők el akarnak válni, valóságos jogi dzsungelben találják magukat. „Van egy magyar ügyfelem hongkongi házastárssal és egy közös, német állampolgárságú gyerekkel. A német kollégámmal törhetjük a fejünket, hogy hol és milyen jog alapján indítsuk el a válópert” – jellemezte a HVG-nek egy saját praxisából vett friss példával a helyzetet Illés Blanka budapesti ügyvéd, aki szerint épp ideje volt, hogy az EU rendet tegyen ezen a területen.

A teljes cikket elolvashatja a HVG e heti számában, illetve a hvg.hu hírportálon.