Miért gyilkolhatott a tényői férfi?

Bár a jelek valószínűleg nem arra utaltak, hogy ilyen súlyos tragédia készülődik, de a családfő viselkedése – ha apróságokban is – változást, pszichés állapotának rosszabbodását jelezhette. Ahogy Végh József kriminálpszichológus a Medizóna megkeresésére elmondta, ezek az előjelek valószínűleg lassan alakultak ki. „Talán csak olyannak tűnhettek volna fel, aki ritkábban találkozott a férfival – hiszen egy kisgyerek növekedése is annak szúr szemet, aki nem mindennap látja. Ha viszont a felesége is érzékelt valamit, ő esetleg úgy gondolta, tudja kezelni a gondokat, hiszen eddig is sikerült. Ráadásul a férje rettegett a betegségektől, félt a haláltól, így a rosszkedvét, az enerváltságát, a kedvetlenségét, a megváltozó magatartását ennek számlájára lehetett írni. A rokonok, a szomszédok ugyan azt mondták, hogy a család rendezetten, szeretetben élt, de nem ismerjük ennek a négy embernek az igazi történetét, az igazi mindennapjait” – mondja a szakember, azt is hozzátéve, hogy a mészárlást még az észrevehető jelek ellenére sem lehet sokszor előre sejteni.

Motoros láncfűrész és kés. Bűnjelek

Forrás: MTI-Szigetváry Zsolt

Mivel a férfi hipochonder volt, a halálfélelme olyan erőssé válhatott, hogy egy hallucináció során kialakuló belső parancs hatására követhette el a tettét. Végh szerint azt persze soha nem fogjuk pontosan megtudni, mi zajlott le a férfi fejében a gyilkosságok előtt, de mivel úgy gondolta, hogy az ő életének úgyis vége, hiszen halálos beteg, s ezért végezni fog magával, a családjáért való aggódás sarkalhatta a gyerekei és felesége megölésére. Lehet, hogy ez megdöbbentően és durván hangzik, de azért logikus is, hiszen ha ő nem lesz, ki gondoskodik a családjáról, ki biztosítja számukra a megélhetést? Talán a felelősségérzet vitte rá, hogy megölje, s így – véleménye szerint – megmentse a többieket – ad egyféle magyarázatot a tragédia esetleges hátterére Végh József.

Azt már Soltész Ágnes szociológus, a Sotéria Alapítvány kuratóriumi elnöke teszi hozzá, hogy bár a pszichiátriai betegek között sem több a bűnelkövető az átlagnál – ezt egy nemrégiben megjelent svéd kutatás is alátámasztja – az ilyen típusú esetek még inkább stigmatizálják a lelki betegséggel küzdőket. A jól érezhető társadalmi előítélet egy-egy tragédia kapcsán még inkább elmélyül, ugyanakkor „meg is nyugtatja az embereket, hiszen a magyarázat a szörnyű tettre adott: az elkövető pszichiátriai beteg volt, tehát nincs min csodálkozni. Úgy gondoljuk, ez velünk nem történhet meg, hiszen kívül állunk és semmi közünk nincs ezekhez az emberekhez, pedig a lehetőség mindenkiben benne van” – véli a szakember. Majd folytatja: „A pszichiátriai betegek viselkedésére erőteljesen hat az, hogyan bánnak velük: többek között ezen is múlhat, veszélyessé válnak-e önmagukra vagy környezetükre. Sokszor az az alapvető gond, hogy ezek az emberek kirekesztettek, nincsenek támogató kapcsolataik és olyan hely sem, ahol igazán biztonságban éreznék magukat és őszintén beszélhetnének a gondjaikról. S bár a tényői tragédiában látszólag jó emberi kapcsolatok működtek, valószínűleg a kommunikáció mégsem volt megfelelő. A pályám során soha nem találkoztam olyan esettel, amikor előzmények nélkül, villámcsapásként sújtott volna le a baj” – hívja fel a figyelmet a szociológus.

A magyar pszichiátriai ellátórendszerben kevés a pénz és kevés a szakember is: mindez a hatékonyság rovására megy. A betegekre alig van idő, s általában a gyógyszerek adása jelenti a legfőbb eszközt a pszichés állapot egyensúlyban tartására. Az is fontos lenne, hogy a közhelyszerű felszólítás – figyeljünk egymásra! – nem csak a szavak szintjén valósulna meg, hiszen ahogy a fentiekből is kiderült: a baj nem hirtelen csap le.