Elfelejtett jelszó

A kövér dohányosok halnak meg leghamarabb

Aki kövér és dohányzik, annak hatszor nagyobb a rizikója, hogy meghaljon, mint a normál testsúlyú, nemdohányzó embereknek - mutatta ki egy frissen végzett tanulmány.

 
 


A dohányzás elhízással párosulva minimum ötszörösére emeli a mortalitást (elhalálozások arányát). A testsúly emelkedésével párhuzamosan nő a halálozási arány, bármely súlycsoportot tekintve külön kockázatemelő.

„Ismert, hogy az elhízás és a dohányzás önmagában rizikótényező. Most kimutattuk, hogy a dohányzás plusz elhízás együtt még inkább növeli a halálozási arányt” – mondta el Annemarie Koster, az Egyesült Államok Nemzeti Öregedéskutató Intézetének kutatója, aki a vizsgálatot vezette. A dohányzásról való leszokás, bármely korban és bármilyen testsúly mellett csökkenti a korai halál esélyét.

A fogyás szintén jó hatással van az egészségre. Ha a kettő együtt jár, azaz a dohányzásról való leszokás testsúlycsökkenéssel párosul, akkor kifejezetten javulnak az életkilátások. Ezt a tényt Koster és munkacsoportja 3,5 millió 50 és 70 év közötti ember vizsgálata alapján jelentette ki.




Aj�nlom a Gurura
A HÉT KÉRDÉSE

Milyen gyakran jár fogorvoshoz?

Ajánljuk még

Dohányzás: 580 rúd fejenként

Ha a világ népességét – 6,4 milliárd – és az egy év alatt előállított cigarettamennyiséget – 3,7 billió szál – vesszük alapul, akkor egy egyszerű számítással kiderül: 580 füstölgő rúd jut minden esztendőben egy emberre. Ha csak az itthoni állapotot nézzük, jóval ijesztőbb a helyzet: közel 2 ezer cigaretta minden lakos évi fejadagja. TOVÁBB