Az ENSZ és a Világbank közös jelentésében az áll, hogy bár a legtöbb ország tervezetet készített a világméretű influenzajárvány esetére, attól lehet tartani, hogy „sok tervet nem teszteltek, ezért nagy az esélye, hogy kudarcot vallanak a következő influenza pándémia kitörésekor. "
A Világbank szerint egy mérsékelt erősségű influenzajárvány két százalékkal csökkentheti a globális GDP-t, egy súlyos járvány azonban akár öt százalékos, vagyis 3 trillió dolláros visszaesést eredményezhet. A jelentésből az is kiderül, hogy még egy enyhe világméretű influenzajárvány is 1,4 millió ember halálát okozhatja világszerte, súlyos járvány esetén viszont a halálos áldozatok száma elérheti a 70 milliót.
„Figyelembevéve, mennyire elhanyagolták a világ országai három évvel ezelőtt a világméretű járványra való felkészülést, a jelenlegi tudatosság és tevékenységek jelentős előrelépésnek számítanak” – nyilatkozta a brit David Nabarro, az ENSZ influenzajárvány koordinátora. „Ennek ellenére még többet kell tennünk ahhoz, hogy felkészüljünk erre a jelentős globális válságra.”
Péntektől szombatig miniszteri konferenciát szerveznek a madárinfluenzáról és az influenza pándémiáról az egyiptomi Sharm el-Sheikhben. A tárgyalásokon a globális felkészültségről esik majd szó, valamint további erőfeszítéseket terveznek a járvánnyal kapcsolatos felkészülésre, illetve a madárinfluenza ellenőrzésére vonatkozóan.
2008 első kilenc hónapjában egyetlen országból sem jelentettek új H5N1 szárnyasfertőzéseket, a tavaly ugyanebben az időszakban tapasztalt négy fertőzéssel szemben. Nabaro azt is megjegyezte, hogy a madárinfluenza csak két országban vermelte el magát: Egyiptomban és Indonéziában. A tanulmány arra is rámutat, hogy 2008 januárja és szeptembere között 20 olyan országban tört ki a járvány, amelyek korábban jelentettek már fertőzéseket, szemben a tavaly ugyanebben az időszakban tapasztalt 25 országgal. Eddig összesen 245 ember halt meg madárinfluenzában.
Az ENSZ a kormányok, adományozók, nemzetközi szervezetek és vállalatok a madárinfluenza terjedésének megfékezésére illetve a gyorsan terjedő emberi influenzajárványra való felkészülésre irányuló erőfeszítését koordinálja. Az elmúlt évszázadban három ilyen világméretű járvány söpört végig a világon.

2008.10.22. - 17:20 |
Medipress
küldés e-mailben
cikk nyomtatása
betűméret



