Az éjszakai ébredő, akinél egy szakítás után alvásproblémák merültek fel, a stressz miatt állandóan felriadt éjszakánként. Még két évvel szakítása után sem enyhült alvásproblémája. A közérzete már jobb volt, az éjszakák azonban nem hoztak megnyugvást. Jellemzően este fél tizenegykor alszik el, három vagy négy órával később azonban felébred. Ezután reggelig görcsöl. Sok módon próbálta problémáját enyhíteni. Kipróbálta a meleg fürdőt, langyos tejet, ellazulási technikákat alkalmazott.
|
|
|
Problémás alvás. Megvan az oka |
| Forrás: sxc.hu |
Szakértők szerint egy kognitív viselkedési terápia lenne a leghasznosabb gyógymód ebben az esetben. A terápiának az a célja, hogy megszüntesse azokat a problémákat, amik állandósítják az álmatlanságot – magyarázta az alvásspecialista. Egy terapeuta egy pácienssel négy-nyolc héten át foglalkozik. Ez idő alatt diagnosztizálják és kezelik a rejtett problémákat, megtanítva ellazulni a pácienst. Alternatív kezelésként a szakértők még az akupunktúrát javasolják, amely segíthet előídézni a mély alvást.
A korán kelő. A szóban forgó páciens házas, három gyermek édesanya, a nap végére érthetően kimerült. Gyakran már este hét órakor lefekszik, de rutinszerűen kettőkor már fent van. Ötig lustálkodik és csak azután kel ki az ágyból. Szakértők szerint új időbeosztásra van szüksége. Ha például mindennap reggel öt órakor szeretne felkelni, úgy kell terveznie, hogy este hét helyett például csak tíz órakor feküdjön le. Ezt fokozatosan kell elérni.
Krónikus álmatlanság. A problémával küzdőnek nem volt mindig baja az alvással, egy nap azonban orvosa álmatlansággal diagnosztizálta. Sokszor virrasztott és ha el is aludt, többször felébredt. Az altatók használtak, de egy idő után elhagyta őket, mivel napközben is bágyadt lett tőlük. Kipróbálta a jógát, kerüli a koffein tartalmú italokat, lefekvés előtt olvas vagy ír. A szakértők krónikus álmatlanság esetén a klinikai kivizsgálást javasolják. Léteznek pontosan ezekre a problémákra kialakított alvásklinikák, ahol a pácienst tetőtől talpig kivizsgálják és megpróbálják diagnosztizálni a probléma okát.
Hormonzavar. Az érintett betegnek nem volt gondja az alvással mindaddig, amíg nem lépett át a változókorba. Óramű pontossággal felébred hajnali egykor és fél hétig csak hánykolódik. A hormonpótló terápiától fél, aggódik a kockázatok miatt. A specialista szerint a hormonális változások hatással lehetnek az alvásra. Éppen ezért ilyen esetekben teljes kivizsgálást javasol, hiszen a klimax idején felléphetnek még olyan kockázati tényezők is, mint az apnoé, vagyis az alvás közbeni légzéskimaradás.
Az éjjeli bagolyt középiskolás kora óta gyötrik alvásproblémák, amik csak rosszabbodtak, amikor egy új állás miatt elköltözött. Éjszaka mindig felébred, nem tud visszaaludni, csak fekszik az ágyában és a munkára gondol. A legjobb megoldás ez esetben az ellazulás, illetve a relaxáció lehet, amely elcsendesíti az elmét is.
Az éjjel pörgő mindig is éjszakai életet élt. Késő este lesz igazán éber, hajnali háromig tévét néz, vagy e-mailjeit rendezgeti. Fél nyolckor ébred, egész nap álmosnak, feszültnek és kimerültnek érzi magát. A számára felírt altatók használtak, de aggódott a mellékhatások és az esetleges függőség miatt, ezért abbahagyta szedésüket. Az aromaterápiát és meditációt is kipróbálta már. Ám pszichológusa meglepő tanáccsal állt elő. Azt javasolta, hogy éjjel kerülje a mesterséges fényforrásokat (elsősorban a tévé és a számítógép fényeit), ezek ugyanis szabálytalanná teszik a melatonin termelését. (A melatonin a tobozmirigy által termelt anyag, amelynek a kutatók az utóbbi időben egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak az alvászavarok megszüntetésében.)
Kiszámíthatatlan időbeosztás. Az ilyen problémákkal küzdő ember gyakran éjfélig, de van, hogy hajnali kettőig dolgozik. Amikor ráeszmél, hogy mennyi az idő, beugrik az ágyba, de ezután még legalább egy újabb óra kell, hogy elaludjon. Alvásproblémáit súlyosbítja kiszámíthatatlan időbeosztása. Pár napig reggel hatkor kell kelnie, utána pár napig éjszakába nyúlóan dolgozik. Van, hogy felriad álmából, reggel kimerült. A megkérdezett alváskutató szerint a páciensnek egy ideális lefekvési időt kell beállítania és nem szabad rögtön munka után lefeküdnie. Alvás előtt forró fürdőt, vagy fél óra relaxációt javasol.
Zavaró tényezők. Az ilyen ember lefekvéskor nem tudja lecsendesítenie elméjét, felületesen alszik, könnyen felébred. Általában öt órát alszik, de érzi, hogy ennél többre lenne szüksége. A megoldás ez esetben egyszerű: meg kell szüntetni a zavaró tényezőket. Az egyéb zajok ellen pedig ha már semmi nem használ, sikeres lehet egy füldugó beszerzése – vélik a szakértők.
Az elalvó éjfél előtt nem tud lefeküdni, reggel pedig sokszor elalszik. Egész nap kimerültnek érzi magát, éjjel pedig éberebbé válik. Megpróbált már korábban ágyba bújni, de nem sikerült elaludnia. Nem iszik koffeintartalmú italt, egy héten háromszor jógázik. A megkérdezett szakértő bölcs dolognak tartja, hogy a beteg kerüli a koffeint, ugyanakkor ez esetben melatonin kezelést javasol. Ez az anyag felelős a napszakokhoz alkalmazkodó természetes alvási ciklus fenntartásáért. Az éjszakázások, a mesterséges fényforrások miatt szabálytalan lesz a melatonin termelődése. Lefekvés előtt egy-két órával szedve hatékony altatószer, biztosítja a zavartalan és valóban pihentető alvást.

2009.10.06. - 00:20 |
Medizóna
küldés e-mailben
cikk nyomtatása
betűméret



