Elfelejtett jelszó

Influenza: hogyan fertőznek a vírusok?

1918 novembere annak a rövid időszaknak a kezdete, amely alatt 20 millió ember vesztette életét: négy hónap alatt többen haltak meg, mint az I. világháborúban. A tömeges megbetegedést influenza okozta, amely már az ezt megelőző évezredek során is sok áldozatot követelt, de ilyen méretű járványra addig nem volt példa. A spanyolnátha pusztítása egy dologra azonban mégis jó volt: felgyorsította azokat a kutatásokat, amelyek a vírus kimutatására irányultak. Szakembert faggattunk a szezonális vírusról.

 
 


„1933-ban sikerült Angliában három kutatónak emberből influenzavírust kitenyészteni, amit majd csak az ötvenes évek végén, az elekromikroszkóp segítségével vehettek szemügyre a virológusok. Ez a kép általában egy gömböt mutatott, de a hosszúkás formájú kórokozó sem volt ritka. A vizsgálatok során kiderült, hogy a vírus belsejében egyrészt genetikai információt tartalmazó RNS-szálak, másrészt különféle fehérjék helyezkednek el, amelyek immunológiai tulajdonságai alapján sorolták be a kutatók az influenza kórokozóit az ismert három csoportba” – ad rövid történeti áttekintést Berencsi György virológus. A C-típus az, amelyik nem változik, nem okoz nagy járványokat, szemben a B és az A-vírussal, amelyek folyamatosan átalakulnak, rendszerint mutációk révén. A természetben egyébként 144 fajta influenzavírus létezik, de ezek közül szerencsére csak kevés betegíti meg az embert. A későbbi kutatások kiderítették, hogy a spanyolnátha kórokozója sertésből, míg az 1957-es ázsiai, és az 1968-as hongkongi járvány vírusa szárnyasból került át az emberi szervezetbe.

Ahogy Berencsi doktor mondja, a köhögés az, amely nagyon sok légúti fertőzést terjeszt. „ A köhögés során a  levegőbe kerülő nyálcseppecskéket lélegezzük be, amelyek, ha süt a nap, és hideg van, igen hamar kiszáradnak, a bennük lévő vírusok pedig elpusztulnak. Ám ha nedves, ködös az idő, minden feltétel adott a vírusok terjedésének, és egy influenzajárvány kialakulásnak. Azonban a náthát okozó vírusok – a náthát, hasonló tünetei miatt gyakran influenzaként emlegetik az emberek – legtöbbje nem belégzés, hanem érintés útján kerül a szervezetbe. Ha egy náthás ember ráköhög valamilyen tárgyra, s azt megfogjuk, majd megérintjük az arcunkat, vagy megdörzsöljük a szemünket, máris megtörtént a fertőzés. Az, hogy nem minden fertőzött lesz beteg, annak köszönhető, hogy a vírusszaporodást megállítja az interferon, amely egy olyan fehérje, amit a fertőzött sejt kezd el termelni, hogy megvédje a környezetét. A vírus ugyan nem pusztul el, de a védőanyag miatt képtelenné válik a szaporodásra: ilyenkor várni kezd, hogy megszűnjön az interferon hatása vagy termelődése. Ez például akkor következhet be, ha a hidegben kabát nélkül megyünk ki a szabadba: a lehűlés ellen a testünk az erek összeszűkülésével védekezik. Az orrnyálkahártya sejtjei, ahol a vírus lapul, lehűlnek, nem kapnak elég oxigént és abbahagyják az interferon termelését. Ezért mikor a sejtek ismét felmelegszenek, elindul bennük a vírusok szaporodása – hiszen nincs már ellenanyag - és ez vezet a betegség kialakulásához. 

A nátha oka tehát nem az, hogy megfázunk, hanem az, hogy a megfázás hatására csökken a szervezet védekezése, ami utat enged a fertőzés elszabadulásának.  Ez azt jelenti, hogy ha nem kerül a kezünkre és onnan a nyálkahártyánkra a kórokozó, akkor a megfázás és sok más betegség sem fog bekövetkezni. Ha például mindig kesztyűt viselnénk, vagy tartózkodnánk a kézfogástól, akkor igen nagy eséllyel előzhetnénk meg a fertőzéseket. Egyáltalán nem véletlen az, hogy nagy népsűrűségű országokban meghajlással köszönnek az emberek, hiszen ha a japánok vagy a kínaiak álladóan megérintenék egymást, valószínűleg ma már sokkal kevesebben lennének – ad magyarázatot bizonyos társadalmi szokásokra a szakember, majd egy híres kísérletet említ, ami ismét csak azt bizonyítja, hogy a náthát kiváltó rhinovírus nem köhögéssel terjed. „Eszkímókunyhó-kísérletnek nevezték el a kutatók azt a vizsgálatot, amely során egy hideg, párás helyiségbe néhány náthás és néhány egészséges embert ültettek be.  Az utóbbiakat megkérték, hogy húzzanak kesztyűt a kezükre. S bár több óra hosszat üldögéltek együtt a szobában a beteg társaikkal, mégsem lett náthás egyik egészséges személy sem. Ha nem viselnek kesztyűt, többen megbetegedtek volna, hiszen unalmukban babrálni kezdtek volna az arcukon, megvakarták volna az orrukat, vagyis bejuttatták volna a vírust a szervezetbe”.



1 / 2 Következő oldal




Aj�nlom a Gurura

 

ITT SZÓLHAT HOZZÁ:

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj,vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak. Minden mező kitöltése kötelező!

Ellenőrző kód