Elfelejtett jelszó

Örök téma

Fogyjunk, de hogyan?

Számos gyors fogyást ígérő csodadiéta kering a köztudatban. Ezeket alkalmanként ki is próbáljuk, majd megdöbbenve tapasztaljuk, hogy a leadott néhány kiló rövidesen kamatostól visszakúszik. Hol lehet a hiba, hogyan kerülhető el a visszahízás, illetve fenyegeti-e egészségkárosodás a meggondolatlan fogyókúrázót?

 
 


A ránk rakódott súlytöbblettől lehetőleg minél rövidebb idő alatt, szenvedés és erőfeszítés nélkül szeretnénk megszabadulni. S az új év kezdetén, csodát remélve neki is látunk a legtöbbet ígérő kúrának, nem árt azonban óvatosnak lenni. A divatdiéták tudományosan nem megalapozott fogyasztóprogramok, általában valamelyik tápanyag – a szénhidrát vagy a zsír – korlátozásán alapulnak. Jellemző rájuk a fogyás és visszahízás ördögi köre, hiszen először valóban súlyvesztést, de hosszú távon az anyagcsere felborulását, így visszahízást eredményeznek. Ha a felesleges kilók drasztikus leadása után nem térünk át egészségesebb életmódra, megnő annak az esélye, hogy a jelenleginél is rosszabb táplálkozási szokásokat veszünk fel. Innen pedig egyenes út vezethet a súlyos tápanyaghiányos állapotokhoz, esetleg evészavarokhoz (anorexia, bulimia).

fogas

Mi kerül a tányérra? Új évi fogadalom

A fehérjedús diéták közül igen elterjedt a Zónadiéta és a Hollywoodi diéta. Az előbbit túlzott fehérjebevitel (a táplálkozási ajánlás duplája), nagy mennyiségű hús fogyasztása jellemzi, ugyanakkor a keményítőben gazdag kenyérfélék és tészta hiánya miatt kevés az étrend szénhidráttartalma. Alapelve az inzulinszint egy adott zónában tartása. A Hollywoodi diéta viszont egy igen alacsony, mindössze 700 kcal energiatartalmú „koplalókúra”. Fehérjékben gazdag élelmiszerek – például tojás, sovány húsok, halfélék – fogyasztására ösztönöz. Magyarországon a zsírdús diéták közül a Pontdiéta, a South Beach, illetve az Atkins-diéta talált lelkes követőkre. Az első látszólag egyszerű. A különböző tápanyagok meghatározott pontértéket képviselnek: a zsíros élelmiszerek 1-2, a szénhidrátban gazdagak több száz pontot érnek. Naponta 40 pont értékű élelmiszer fogyasztható el, ennek köszönhetően túl sok zsírhoz, illetve kevés szénhidráthoz juttatjuk a szervezetünket. A másik két említett kúrát a szénhidrátok szigorú korlátozása jellemzi.

Egyoldalúan: hosszú távú hatások

Ismertek az egyoldalú, szénhidrátszegény és fehérje- vagy zsírdús diéták is, amelyek néhány napon keresztül tisztító hatásúak, de hosszú távon egyik sem javasolt. Ezek a kúrák azért kedveltek, mert látványos változást eredményeznek. Érdemes azonban tudni, hogy a karcsúság elsősorban nem a zsír, hanem a folyadékmennyiség elvesztésének köszönhető.

A zsírban tocsogó kúrák követőinek érdemes tudniuk, hogy ezek jobban hizlalnak, mint a szénhidrátok, hiszen egységnyi mennyiségben kétszer annyi energiát szolgáltatnak (1 g szénhidrát 4,1 kcal, 1 g zsír 9,3 kcal). A túlzott – elsősorban állati eredetű – zsírfogyasztás a koleszterinszint emelkedését, májkárosodást és epepanaszokat, továbbá szív- és érrendszeri megbetegedést okozhat. Ugyanígy a sok hús növeli a köszvény kialakulásának kockázatát is.

Tilos összekeverni

A szétválasztó diéták közül legismertebb a Testkontroll és a 90 napos diéta, valamint a Norbi-Update-életmódrendszer. Alapelvük szerint tilos keverni a nagy fehérjetartalmú ételeket a keményítőtartalmúakkal, így nem ehető együtt húsféleség krumplival, rizzsel, tésztával, kenyérrel. A testkontrollal operáló módszert az egyes ételek napszakhoz igazított fogyasztása jellemzi. A kevés hús, illetve a tej és tejtermékek teljes hiánya miatt a kúrát elégtelen teljes értékű fehérjebevitel jellemzi. Különösen káros, hogy mindezt a fejlődésben lévő gyermekek étkezéséből is száműzik. A szétválasztásból adódóan nem megfelelő a tápanyagok felszívódása, vitamin- és ásványianyag-hiány jelentkezhet, leginkább B1-, B2-, B12-, D-vitamin és vas, cink, kalcium tekintetében. A desztillált víz emberi fogyasztásra pedig nem ajánlott, mivel nem tartalmaz ásványi anyagokat, súlyosan károsítja a szervezet só- és vízháztartását.

A 90 napig tartó kúra alatt 4 napos időszakok váltják egymást; alapelve, hogy a gyomorba mindig egyféle táplálék jut, így könnyen lebomlik. Várható eredményeként – mivel ez is az energia- és tápanyagbevitel-megszorításon alapul – biztosan csökken a ruhaméretünk, de semmilyen vizsgálat nem bizonyította, hogy egy kisebb energiatartalmú diéta, amely a tápanyagokat keveri, ne lenne ugyanilyen hatásos. Kedvezőtlen, hogy a szervezet csak minden negyedik nap jut egyes tápanyagokhoz, például a vérképzéshez szükséges vashoz, a csontok egészségéhez elengedhetetlen kalciumhoz.

Az update-rendszer elmélete szerint a szénhidráttól hízunk, a zsírtól nem. A módszer több divatos étrend összevágásából született, így fellelhetőek benne a Pontdiéta, a Zóna-diéta, az Atkins-diéta és a GI jellemző jegyei. Pozitívumaként a rendszeres testmozgás emelhető ki.

A GI-diéta már nem nevezhető kúrának, sokkal inkább életmódváltásnak. Az élelmiszerek glikémiás index (az adott élelmiszer vércukorszint-emelő hatása a glükózhoz képest) értékén alapul. Az ilyen táplálék elfogyasztása után gyorsan megemelkedik a vércukorszint, majd rövid idő alatt lecsökken, és újra éhesek leszünk. Tehát minél alacsonyabb egy étel glikémiás indexe, annál lassabban szívódik fel, annál kevésbé emeli meg a vércukorszintet, így tovább tart a jóllakottság érzése.

A témáról bővebben az Egészség Plusz 2010 című kiadványunkban olvashat.






Aj�nlom a Gurura