Címke :
Több mint tízezer ember halálát okozta eddig a tavasz óta világjárványt okozó H1N1-es új influenzavírus - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO). TOVÁBB
Kevesebb halálos áldozata van az új H1N1 influenzavírus okozta járványnak, mint amitől a szakértők korábban tartottak - olvasható a napokban megjelent két külföldi tanulmányban is. A hazai adatok szerint azonban igenis van mitől tartanunk. Az egyetlen jó hír, hogy a lakosság 23 százaléka már beoltatta magát. TOVÁBB
A világszerte terjedő influenzajárvány miatt több keresztény egyház is úgy döntött, feláldozza évszázados szokásait a higiénia oltárán. TOVÁBB
Újabb kismama került kórházba Budapesten újinfluenza gyanújával; a fiatalkorú terhes lánynál azonnal császármetszést kellett végrehajtani a Kútvölgyi úti kórházban - közölte Gál János, a Semmelweis Egyetem Intenzív Terápiás Klinikájának igazgatója TOVÁBB
Kesztyű, kézmosás, papírzsebkendő: az influenza elleni védekezés fontos kellékei. Akár beoltattuk magunkat, akár még az ellenállók táborához tartozunk, mindkét esetben fontos, hogy betartsunk néhány alapvető, a vírusokat távoltartó óvintézkedést. TOVÁBB
Oltópontot nyitott a Fidesz belváros-lipótvárosi szervezete hétfőn saját pártirodájában; Rogán Antal fideszes polgármester a megnyitón mindenkit arra kért, oltassa be magát az újinfluenza ellen. TOVÁBB
Kevesebb halálos áldozattal jár az új H1N1 influenzavírus okozta nagy-britanniai járvány, mint amennyitől a szakértők korábban tartottak - áll egy csütörtökön közzétett tanulmányban, amely ugyanakkor kiemelten hangsúlyozza az oltás fontosságát. TOVÁBB
Az Egyesült Államokban már minden hatodik ember megkapta az új típusú influenzát, a legfrissebb becslések szerint eddig mintegy 50 millióan fertőződtek meg és 10 ezerre emelkedett a halálos áldozatok száma. TOVÁBB
Várhatóan január második hetében tetőzik az újinfluenza-járvány, addig még számottevően javulhat a lakosság "átoltottsága" Székely Tamás miniszter szerint. Közben hazamehetett Budapesten az egyik H1N1-gyel fertőzött kismama. Az MSZP arra szólította fel a Fideszt, hogy vigyenek még egy embert az oltópontokra, az ellenzéki párt pedig úgy látja: politikai gyűlöletkeltésbe kezdett Gyurcsány Ferenc volt kormányfő. TOVÁBB
Az új típusú, H1N1 influenza vírusa a légcsőtől a tüdő mélyéig károsítja a légutakat, hasonlóan az 1918-as és 1957-es járványt okozó vírusokhoz - közölték megállapításaikat kedden amerikai kutatók. TOVÁBB